Teszteltük a Need for Speed: Most Wantedet…
A Need for Speed sorozatnak hatalmas múltja van, amit idővel az idő vasfoga alaposan megtépázott. Most nem mennék bele a nagy Nfs történelembe, helyette inkább a közelmúlt nagy Nfs játékait említeném meg felvezetőnek. Azt külön megjegyezném, hogy a Need for Speed, mint franchise, számomra a klasszikus Most Wanted játékkal ért véget, azaz, ez volt még az a része a sorozatnak, ami kimagaslóan minőségi autós játékra sikerült. Ezután pedig nem jött más, mint a középszerűség és a hanyatlás szakadéka. Bár azt meg kell jegyezni, még van esélye a sorozatnak, hogy túlélje a totális érdektelenséget, hiszen azért még is csak egy legendás IP-ről beszélünk. Az EA kipróbálta a Need for Speed-et félszimulátor játékként is a Shift első és második része képében. Ez az elágazás némileg megnyugtatta a rajongókat, mert összességében remek kitérőnek bizonyult, csak mint tudjuk, egyáltalán nem erről szól a franchise, hanem a nagy betűs életről, a szabadságról és a gyönyörűen kidolgozott trópusi, tengerparti tájakról. Az EA munkatársai az újonnan leszerződtetett fejlesztőkkel mindent megpróbáltak kihozni még a nagy szériából: A Run című mozis stílusú játék tavaly csak a középszerűséget és a “rövidséget” tudta magával hozni. Nem volt egy rossz játék a filmes ötletével, de sajnos túl jó sem lett. A Criterion Games még a 2010-es rebootolt Hot Pursuit-tal hívta fel magára a közvélemény figyelmét, ugyanis az új Hot Pursuit egészen kellemesre sikerült, annak ellenére, hogy a Burnout hangulat befigyelt. Két év után a Criterion Games fejlesztőit az EA ismét megbízta azzal, hogy évenkénti kiadást tudjanak produkálni a Need for Speed-el. A Criterionnak egyszerű dolga volt, újra kellett értelmezniük a korábbi minőségi Most Wantedet egy nyílt világban. Az akkori fejlesztők nagyon magas lécet állítottak fel a minőségi játékok terén, és ezt általánosságra is értem. Nézzük is meg röviden, kategorizálva, hogy mire is jutottak az új “büszkeségükkel”, vagy inkább felesleges “agymenésükkel”?!
Kezdjük meg tesztünket a szokásos kategóriával, vagyis a történettel. Nos, döbbentem álltam és bámultam a képernyőt, hogy a Most Wanted-nek egyáltalán nincsen sztorija. Ez olyananyira felháborított engem, hogy a tesztpontszám végső értékelését ez a rossz fajta érzelmi állapot nagyon befolyásolni fogja nálam. Ebben a játékban nem kell mást tenni, mint versenyezni, felfedezni a tájat és az autókat begyűjteni, illetve flangálni a haverokkal. Azt felejtse el mindenki, hogy most a Most Wanted 2012-ben dögös csajok mellett kell majd érvényesülnünk, miközben az egyik – korrupt – zsarutiszt éppen feni ránk a fogát, hogy elkaphasson, vagy csak szimplán keresztbe tegye karrierünket. Semmilyen fajta moziszerű élményben nem lesz részünk (még lehet visszasírom az Undercovert és a Runt is). Azért az EA erre nagyon oda figyelhetett volna, mert így gyakorlatilag egy teljesen “árkád(f)os” autósjátékkal lesz dolgunk.
A Most Wanted játékmenete sztori híján nagyon unalmasnak és laposnak tudható be, hiszen a versenyeket Fairhaven városában kell majd felvegyük, egytől egyig. Nem kizárt, hogy több 10 kilométert kell majd megtegyünk ennek érdekében, ami valljuk be őszintén, idő után teljesen hazavágja monotonításával a hangulatot és a gameplayt. Amit pedig felfedeztünk versenyhelyszíneket, oda elteleportálhatunk. A szokásos versenyekből, körökből, futamokból és az egyéb free roam közti szabad barangolásunkból áll majd a játékmenet sava-borsa. Az Easy drive rendszere némileg javítja a helyzetet, hiszen segítségével testre szabhatjuk kocsinkat, új autókat választhatunk ki, amiket már korábban begyűjtöttünk a városrészek felfedezése után, vagy minimális tuningolásokat végezhetünk el, emiatt még csak garázsba sem kell mennünk, minden a szemünk előtt lesz, real time történik a csere. A pályákat is autó típusoktól függően fel kell keresnünk (GPS erre nagy segítség, hogy boldoguljunk), majd ezután versenyezhetünk az igen okos AI ellen. Most vagy az AI szuperál meglepően jól, vagy a borzalmas autóirányítás miatt szivatnak ezerrel, löknek ki a pályáról, vagy szándékosan kizökkentenek a lendületből. Van kihívás. A szabad kószálásunk alapján már rögtön az elején felkutathatjuk az összes elérhető autókat, mint pl . Lamborghinit, Subarut vagy Masseratit. Csak egy a gond ilyenkor: a sebességérzet nagyon intenzív, túl gyors lehet, és legfőképpen nehezen szokható meg ezeknek a sportautóknak az irányítása. Jó tanácsként említeném, hogy tegyük el szépen pihenni a dögös autókat, és kezdjük az alapoktól a versenyezést. Barangolásunk során EA hirdetőtáblákat, fejlesztői stúdió plakátokat zúzhatunk be látványos ugratásainkkal, vagy éppen barátunk egyéni rekordját dönthetjük meg Burnout stílusban Fairhaven városában. Ez nagyon jó móka.
Mondhatjuk egy autós játék gameplay részébe derekasan beleszól maga az irányítás kidolgozottsága. Erről, mint már előbb említettem is, nagyon rossz élményben részesültem. Az autó irányítása még a Hot Pursuit-tól is nehezebb, PC-n, billentyűzettel nagyon rossz az irányváltások kivitelezése. Az autó és az út közti fizikával árkád játék létére még mindig bajok vannak, s ezen a furcsa fék sem segít rendesen. Nagyon felemás a játék ezen része. Ráadásul a kameranézet is nagyon szegényesre sikerült; csak két kameranézetből vezethetünk. Ez eléggé botrányos dolog a Criterion Games fejlesztőit nézve… Lehet a 3-7 éveseknek ez bőven megfelel, de a Need for Speed sorozatot egy szélesebb közönségnek találták fel, főleg ha belegondolunk az utóbbi 5 évbe, akkor tényleg észrevehetjük, hogy igen csak meg volt a Nfs szériának a nagy hype hadjárata, amire szinte minden korosztály (s főleg a mostani generáció) ráharapott.
Térjünk rá a játék technikai részére, vagyis most picit beszélgessünk a grafikáról és a hangokról. Fairhaven világa a végletekig gyönyörűen ki van dolgozva, a textúrák, az autók kidolgozottsága szépek, A DICE által megalkotott Frostbite 2.0 / Chameleon továbbfejlesztett verziója ismét megmutatta, hogy grafikailag lehet gyönyörű produkciót megalkotni. Ebben a játékban a Chameleon motor leginkább az esős, és napos időszakkal mutatja meg igazi szépségét. Az esőcseppeket szinte érezni lehet arcunkon, a napfény pedig úgy vakít, mintha tényleg belenéztünk volna. A távoli részek, mint pl. a fák kidolgozottsága kissé trére sikerült, de egy autós játéknál nem ez a lényeg, hanem az autóút és a környezet. Ez a része pedig szinte kifogástalan. A hangok, és a zenékről egy rossz szót sem tudok írni, még mindig EA színvonal, nagyon minőségi dalokat sikerült összehozniuk, külön tetszett az a dal, amikor az egyik Helyszínelő sorozatból a főcímdal lágyította füleimet. Az autók hangjai, effektjei is a szokásosak, a technikai rész tehát ismételten kifogástalan.
Összességében a Need for Speed Most Wanted 2012-es reboot változata sajnos nem tudta megváltani a világot (legalábbis a HunGamernél nem), hiszen hatalmas problémák adódtak magában a játékélményben, a hangulatban és az összképben is. A történet hiánya pedig egy hatalmas nagy hibapontnak tudható be. A Most Wanted technikailag remek autós játék lett, a grafikával és a hangokkal egyetlen egy kivetnivalóm sincs. Csak egyet szeretnék az EA-től: a Criterion Games-t többet ne erőltessék, mert ők normális autós játékot, főleg Need for Speed-hez nem tudnak készíteni! A Need for Speed-hez nem csak technikai rész kell, hanem sok minden más. A Need for Speed Most Wantedből is egy újabb Burnout lett. Ez lett a végeredmény.
Pros:
+Easy drive
+Fairhaven (nyílt világ)
+autó begyűjtés
+látványos
+hangok, zene
+AI
Cons:
-unalmas, elcsépelt singleplayer
-túlságosan árkád, Burnout szinvonalat képvisel
-minimális tuning
-nincs sztorija (!)
-szegényes kameranézet
-szavatosság
-irányítás
-idegesítő baleset bejátszások
-a zsarus üldözések nem hozzák a régi szép emlékeket vissza
-ez nem Need for Speed