A fontosabb kategóriánként teszteltük a Medal of Honor Warfighter-t…
Medal of Honor. Emlékszünk még erre a klasszikus címre? Persze, hogy igen. Legalábbis a régi, retro játékosok biztosan. A Medal of Honor képében az ezredforduló után egy meglehetősen profi, főkategóriás lövöldözős játékot kaptunk. A második világháborús játékok fénykorában élhettünk, mint játékosok. Nagyon büszke voltam arra az időszakra, hiszen nálam az első FPS játék a Medal of Honor Allied Assault volt. A remek kiegészítői (manapság a PR marketing DLC-nek hívja:(:) pedig egy magas színvonalat diktáltak. Ez a játék szerettette meg velem többek között a második világháborús témájú filmeket, és könyveket. A következő részek segítségével már belepillanthattunk a Pearl Harbor utáni történésekbe (ez volt a Pacific Assault), valamint megismerhettük a légidesszantosok szokásait és veszélyes bevetéseit is az Airborne alcímet kapott játék képében. Aztán pedig egy több éves üresség következett, majd ennek hiánypótlása gyanánt egy új franchise megszületése jött elő, ami mára már meglehetősen nagy konkurenciává vált a Medal of Honor-nak. Az ürességet a készítőknek muszáj volt kipótolni, és gyorsan cselekedniük kellett a jó ügy érdekében, ugyanis újraindították a Medal of Honor-t még 2010-ben – még a teljes feledésbe merülés előtt. A fő cselekménye már nem a második világháború idején, hanem a modernkorban játszódott, a fő ellenség pedig nem más volt, mint az arab világ, vagyis a Közel-Kelet legszívósabb és legbüszkébb népei ellen kellett derekasan helytállnunk a Tier 1 kommandós csapat személyében. Ezt a fonalat viszi tovább tesztünk alanya, a Medal of Honor Warfighter is.
A Warfighter kampányát elindítva egy érdekes opcióval találhatjuk szemben magunkat, hiszen a készítők kötelezően felajánlják, hogy mely nemzettel ugorjunk neki a küldetésekhez. A lehetőségnél természetesen hazánkat választottam, ekkor már közel 200 másik magyar játékossal bővült ki a nemzeti gárdánk. A kampányt, illetve a sztorit illetően ismét az arabokkal esik meg a legnagyobb bajunk, tehát némileg követi a 2010-es újragondolt Medal of Honor történetét, bár picit elvonatkozik a valós eseményektől, így némileg mondhatjuk azt is, hogy a Danger Close forgatókönyvírói mertek nyitni az alternatív események felé. Bin Ladent és a hűséges afgán hadsereget eltehetjük pihenni, mert itt most egy új arab főgonosz tartja rettegésben a Föld nemzeti békéjét és nyugalmát. 12 küldetésen (+1 gyakorló pályán) keresztül kell bebizonyítani, hogy a Tier 1 csapata igenis büszke lehet magára, hiszen gyakorlatilag a fél világot bejárjuk; küldetésünk olyan országokba, helyekre invitál minket, mint pl Jemen, Fülöp-szigetek, Pakisztán, Bosznia-Hercegovina vagy a gyönyörű arab metropolisz városba, Dubaiba. A katonás történet emellett tartalmaz némi drámai jeleneteket is, amiket a mesterien kivitelezett, minőségi átvezetőkből ismerhetünk meg. Lehet kicsit giccses, de a katonai eligazítás után kellett egy kis plusz drámaiság is a történetbe. Főhősünk családját, és baráti körét ismerhetjük meg ez alatt. Ráadásul a főhősünk egy bizonyos terroristával is találkozott még az Amerika becsületét megmentő küldetések előtt. Tudja kivel áll majd szemben. A történet tulajdonképpen meglehetősen sablonosnak mondható, nem is beszélve arról, hogy a már sokak által unalmas modernkori környezetbe helyezték el ismét a készítők a Warfighter teljes cselekményét.
Játéktípusát tekintve, a Medal of Honor Warfighter manapság a katonai FPS-ek játékfelhozatalát bővíti ki, ami egy ízig-vérig akció orientált, látványosan kivitelezett moziszerű elemekből építkező termék. A Warfighter játékmenete az előző részhez képest nem sokat változott, de legalább próbál érdekfeszítőnek hatni. Remek prológus részt kapott, kezdéskor amikor megkóstoljuk a ránk váró játékmenetet, szinte minden pörög, csattan, robban, ráadásul mindezeket vizuálisan teljesen profin kezelik az alkotók. De az utána következő gyakorló pálya meglehetősen kizökkentheti a játékosokat a pörgésből. Véleményem szerint a tutorial-t nagyon nem kellett volna beépíteni a Prológus után, teljesen felesleges. Úgy vélem, nincs rá szükségünk, hiszen a minimális újításokat úgy is a küldetés előrehaladtával jelzik, hogy miként cselekedjünk, és milyen gombokat nyomjunk le a megfelelő időben.
A játékmenet tehát próbál változatos lenni, olyan annyira, hogy a Medal of Honor történetében a fejlesztők először vezették be az autós üldözéses jeleneteket, mint egy Bond filmben akár. A sztori előrehaladtával, bizonyos mentési pontoknál távirányítós pokolgépekkel (minitank) lehetőségünk van megtisztítani a megszállt területeket. Ezek általában két aktív fegyver tüzelési funkcióval bírnak: a gyors tüzeléssel és a gránátvetőzéssel. Lehetőleg lassan, körül tekintően kell haladnunk a tankocskával, és szépen lassan ki kell pucolni mindenkit. Amennyiben gyorsan előre törünk vele, akkor az ellenség könnyen szétverheti a technika csodáját. A játékmenet további tárházát bővíti a különböző közlekedési eszközökkel menekülős részek is. Fentebb már említettem, hogy két küldetésen autóval kell majd meneküljünk. Az előbbi autós üldözés a rally-s tereptárgyakra, illetve környezetre, míg az utóbbi dubaios küldetés a modern “Halálos Iramban” típusú feszültség és hangulat okozta elemekre építkezik. Ez profi módon volt megalkotva, de kérdem én, egy ilyen volumenű franchise-hoz most mi köze van az autós üldözésekhez, ráadásul ezek két külön küldetést is képeznek. Inkább maradjon csak meg ez a szerep és stílus a Need for Speed: The Run és Most Wanted játékoknál, mert oda illik nagyon, meg maximum a Bond játékokba. Szerintem nem kicsit túloztak a fejlesztők ezekkel az autós küldetésekkel. De emellett a gyalogos üldözéses jelenet is nagy hangsúlyt kapott, ami meglehetősen pörgősre, és odaillőre sikerült. A Warfighter gameplay csúcspontja a katonai motorcsónakos küldetés, amikor túszokat kellett kimentenünk az elárasztott Fülöp-szigeteki városból. A Danger Close persze szeret sokat túlozni, és egy olyan hibába estek, hogy egy pálya erejéig egyes egyedül, egy szállító hajó katonai legénységét kellett likvidálnunk. Ezt azért nem kellett volna beépíteni, inkább hagyták volna ki, mert ez nem a Medal of Honor hatásérzetét prezentálta, inkább csak rombolta az addigi korrekt játékélményt.
A játékmenetet színesíti még a Breach and Clear, ami gyakorlatilag az ajtók betörését jelenti. Többféleképpen tudjuk betörni az ajtókat vagy tönkre tenni a nyílás zárókat. Lábbal, shotgunnal, harci fejszével vagy akár robbanógéllel is berobbanthatjuk az ajtókat. Ha ez megtörtént, akkor az idő belassul, és szép sorjában leszedhetjük a rosszakaróinkat. Amennyiben sikerül likvidálni az összes ellent, amíg az idő belassul, úgy több betörési lehetőségek oldódnak fel, és újabb kihívásokat oldhatunk fel a Breach and Clear rendszer képében. A játékteret sajnos a linearitás jellemzi, de hát igazából mit is várhatnánk el egy vérbeli katonai lövöldétől. A végégjátszási idő is szokványosra sikerült, ugyanis normál nehézségi szint alatt kevesebb mint 5 órámba került, legalábbis az Origin szerint.
Szavatosságát tekintve a játékidő nagyon beletúr a Warfighter lelki világába. Ráadásul ezen még a gyenge többjátékos mód sem tud segíteni, ugyanis a játék ezen része vérlázítóan unalmasra sikerült. A kampány része sokkal erősebb, pedig általában fordítva kéne lennie. A multiplayerben bár vannak minimális újítások, ilyen pl. karakterünk nemzeti profiljának megadása, amik kiválasztása után plusz tudásokat adnak karakterünknek. Biztos vagyok benne, hogy sokan a jenki és japcsi katonákat fogják választani fő profiljuknak. Az újítások zömét már láthattuk több FPS-ben is, de ez szükségszerű lépés volt. Egyszerűen muszáj hozni az “elvárt” szintet. A játékmódok szegénykések, a tereptárgyak fantáziátlanok, és a fegyverek meg baromira unalmasak. Tényleg el kellene már egy új korszakon gondolkodni (vagy visszamenni a második világháborúba), mert ezeket a fegyvereket és a modern, jelen korszakot már sokan unják.
Vegyük górcső alá a játék technikai részét, tehát a grafikát és a hangot. A Warfighter legerősebb része ugyanis a grafika és a látványvilág. A DICE grafikus motorját a Danger Close szépen kihozta, hiszen a játék… mondjuk ki… brutálisan látványos. A Frostbite igazi szépségét a borús, esős, viharos részek emelték ki, de ezek mellett a sivatagos környezet és a karakterek kidolgozottsága is remekül néztek ki monitorunkról. Sokszor csak ámultam és bámultam, hogy milyen szép látványvilágot sikerült összehozniuk a srácoknak. Ezért hatalmas tiszteletemet küldöm nekik. Az összhatás tehát nagyon ütősre sikerült. Bár azt meg kell jegyeznem, a Bad Company 2 idején elstartolt Frostbite motor nagyon jól amortizálható volt, ami a Battlefield 3-ban már csak közepesen mutatta meg erényét a látványos pusztítás után. Már ott is előjöttek a pusztítás hiányosságai. A Warfighterben ezek a romboló elemek sajnos az alsó határt súrolják: mint ha a fejlesztők visszafejlődtek volna a grafikus motor kapcsán. Nem kicsit kiábrándító a dolog ezen része.
Hangok terén az EA hozta a kötelezőt, hiszen a hangmérnökök és a szinkronszínészek remek munkát végeztek. A fegyverek hangjai, a katonák közti kommunikálás, a távolság miatt torzuló hangfrekvenciák egész szépen szólnak, bár küldetésváltáskor a teljes hangtámogatás hajlamos akadozni. A zenei része is kiemelkedő, hiszen a drámai dallamok megkomponálásáért Ramin Djawadi felel, a Medal of Honor 2010 eredeti zeneszerzője.
Összességében a Medal of Honor Warfighter kizárólag azoknak fog bejönni, akiknek a 2010-es reboot tetszett. A küldetések jóval pörgősebbre és látványosabbra sikerültek. Aki unja a modernkori katonai lövöldözős játékokat, az tényleg messze kerülje el a Warfightert. A kampány körülbelül 5 órás végigjátszást ígér, a multiplayer pedig iszonyatosan gyengére sikerült, még az előző résztől is sutább lett. Lövöldözős játékként megállja a helyét, még kritikusan nézve is. Éppen ezért egy valamit nem értek: a külföldi sajtó nagyon lehúzta a terméket (4-6 pontokat szórtak rá a 10-ből, pedig szó sincs rossz játékról (pláne önmagában, külön játékként nézve a dolgokat), feltehetőleg mások az elvárások, vagy mindenkinek elege van már a modernkorból, és ez egy hadüzenet részüktől? Mert annak tökéletes lehet; a fejlesztőknek és a kiadónak nem árt majd elgondolkodni ezen. Múltat, s vagy jövőt…
Pros:
+ötletes nemzetválasztó
+profi prológus
+brutális grafika és látványvilág
+hangok
+a régi hősök
+néha hangulatos, és változatos kampány
+gyalogos üldözés
+minőségi átvezetők
+Breach and Clear
Cons:
-elbaltázott tutorial
-kissé erőltetett sztori
-rövid és teljesen lineáris kampány
-coop kampány hiánya
-eltúlzott autós üldözések
-unalmas, nagyon gyenge multiplayer